Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Február

A januári Ökumenikus Imahét végén írom e sorokat. A közös imaórákon és szeretetvendégségeken az volt az érzésem: egy kicsit otthonosabban mozgunk egymás templomaiban. Evangélikus fül számára ismerősebben csengett a zsoltártónus a Szent Kereszt templomban Csanakon. A ménfői Nagyboldogasszony templomban pedig Hozsanna néhány dallama. De abban is biztos vagyok, hogy katolikus testvérek is szívesen énekelték – hiszen zengett a templom – egyik szép esti énekünket, az Ó, maradj vélem kezdetűt. Vendégek voltunk és vagyunk ugyan egymásnál, de mégis közeli vendégek.

Sokat gondolok arra, hogy miért kaptuk egymást? Hogy egyáltalán megérik-e bennünk az a felismerés, hogy a másik felekezet nem azért van ezen a világon, hogy minket bosszantson, hogy elvegye igazunkat, netán az ellenségünk legyen. Ezt a magot a gőg és a gonosz vetette el a szívekben. A nagy kérdés, hogy Jézus Krisztusra nézve, a benne való hitben esetleg tudunk máshogy is egymásra nézni. S talán felismerjük: a másikat kaptuk. Ajándékul. Azért mert általa Isten üzenni akar valamit, formálni akar bennünket, valamilyen hiányosságunkra irányítja tekintetünket. S hogy a másik felekezet azért van, hogy gazdagítson. És velük, általuk, rajtuk keresztül figyeli és próbálja a kegyelmes Isten a szeretetünket. Azt, hogy túlér-e saját határainkon. Hogy képes-e a szavakon túl a tettekre. Azért kaptuk egymást, hogy fejlődjön a hitünk és gazdagodjon. Minden esetre megélhettük: a szivárvány színei együtt és egymás mellett sokkal szebbek, mint külön-külön.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30