Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

November

Mostanság csüngök József Attilán. Iszom és ízlelgetem verseit. Elszédülök a mélységektől melyeket bejár és feltár. Szavakkal. No meg értelmével, szívével és lelkével. Más eszköze nincs. S ezt a négyet egyszerre és együtt használja. Ezzel hol boncolgatja, hol karcolgatja sorsát és önmagát. Így talál szavakat arra, amire mások nem. Képet rajzol arról, amit más csak sejt és érez. Kimondja a még ki nem mondottat. Óda című versében arról tűnődik, micsoda különös képessége az embernek, hogy érzelmileg reagál mások közelségére és képzeletben, csupán fantáziája által képes kapcsolatba lépni és ismerkedni másokkal:

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

Ezt a különleges, egyedül az embernek adatott képességet aztán következő hasonlattal meg is szenteli:

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Isteni képessége van az embernek: elképzelhet, gondolatban mozoghat tértől és időtől függetlenül. Azért isteni ez a képesség, mert az ember Istentől kapta. Az Ige – így nagybetűvel írva – alászállt az ember rejtelmeibe. Ez az ádvent. Megnyílás és alászállás. Az ész kinyílik s az ige alászáll. Ettől a pillanattól kezdve nem az lesz a kérdés: van-e Isten, vagy nincs; hisszük-e vagy sem. Hanem, hogy  metsz, alakít-e bennem valamit az Ige, s hogyan mutatja meg létem rejtelmeit.

Egy biztos: József Attila nagy költő volt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30