Ádventi Kalandtúra – Játékra fel!

Ádventi Kalandtúra – Játékra fel!

Egy kaland, amely összehozza a családot!

Szeretettel köszöntünk az Ádventi Kalandtúrára vállalkozók sorában!

Nagy álmunk, hogy az idei ádvent egyszerre legyen az Isten felé fordulás mellett a családok erősítésének időszaka is. Az Ádventi Kalandtúra ebben akar segítségetekre lenni! A kalandtúrán résztvevőknek 4 feladatot kell teljesíteniük ahhoz, hogy Karácsonykor célba érve elmondhassák, számtalan gyönyörű pillanatot élhettek át az idei ádventben. A feladatok egy része otthon megoldható, másik része szűkebb vagy tágabb környezetünkben. A feladatok teljesítése a számotokra megfelelő egyéni ütemezéssel történik a megadott időszakban:

2021.november 28. – december 22.

Jelentkezni lehet családoknak, de házaspároknak és pároknak is! Adja Isten, hogy ezek a feladatok vagy csak az együtt eltöltött pillanatok is segítsenek benneteket abban, hogy még jobban megismerjétek egymást és az összetartozás egyre erősebb legyen.

Regisztrálni a menfocsanaki.evangelikus@gmail.com email címen lehet, ahova a jelentkezési szándékon kívül a pontos résztvevők neveit kérjük elküldeni!

A kalandúrát teljesítő családoknak, házaspároknak és pároknak egy személyes áldást szeretnénk adni a Karácsony II. napján esedékes Istentiszteleten és szerény ajándékkal szeretnénk kedveskedni a sikeresen teljesítőknek!

„Kalandzáró” istentisztelet pontos időpontja:

2021.december 26. – 9.00
Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Templom
(9012 Győr, Győri utca 152)

Kedves Túrázók!

Fontos tudnotok, hogy az „állomások” részleteit ti magatok dolgozhatjátok ki. Nagyon kérünk Benneteket, hogy a kalandtúrához járó esetleges kedvezményeket csak a résztvevők és a megszabott időszak ideje alatt vegyétek igénybe!

FONTOS, hogy minden állomáson egy-egy „szelfit” kell készíteni, mellyel bizonyítjátok, hogy teljesítettétek a feladatot! Ezt a képet kérjük küldjétek el a Győr-Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközségnek Facebook üzenetben, vagy emailen a menfocsanaki.evangelikus@gmail.com emailcímre!

Állomások listája:

1. Kirándulás

Az első állomáson Ti választhattok, hogy az ádventi forgatag fényei között szeretnétek időt tölteni, vagy sétáltok egyet a településeteken, a dombok között, esetleg nagyobb túrára vállalkoztok! Nem számít merre mentek, csak egy dolog számít, hogy együtt legyetek és érezzétek a friss levegő felszabadító erejét. Hagyjatok időt a beszélgetésre, a szemlélődésre! Élvezzétek a szabadságot!

2. Közös sütés/főzés

A második állomáson arra bátorítunk Benneteket, hogy süssetek, főzzetek, alkossatok valamit közösen otthonaitokban! Nem a minőség, nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy valamit együtt csináljatok, közös munka eredménye valósuljon meg! Kérünk Benneteket, különösen is figyeljetek arra, hogy olyan tevékenységbe kezdjetek, ahol családotok minden tagjának végig lesz szerepe.

3. Minőségi idő egy kellemes helyen

A harmadik állomáson arra kérünk benneteket, hogy szervezzetek egy olyan közös programot, amely kicsit kimozdít Benneteket a megszokott környezetből. Egy cukrászda, egy étterem vagy akár mozi, vagy színház! A lehetőségek tárháza áll előttetek. Kreativitásotokra van bízva, hol töltitek el együtt a minőségi időt! Egy dologra kérünk Benneteket. Hagyjatok időt arra, hogy ezen az állomáson felidézzétek a legszebb közös karácsonyi emlékeiteket!

Hogy a döntésben segítsünk, a MINI BÉCSI CUKRÁSZDA minden kalandtúrázónak 20% kedvezményt biztosít! Várnak benneteket a hét minden napján 9.00-19.00 óráig!

4. Találkozás Istennel

Az ádventi csendben különösen is fontos, hogy adj magadnak és szeretteidnek is időt arra, hogy találkozni tudjatok a Teremtő Istennel! A Ménfőcsanaki Evangélikus Gyülekezet minden ádventi vasárnapon vár Téged istentiszteleti alkalomra 9 órától!

Természetesen lehetőséged van otthon is átélni az Istennel való kapcsolódást! Ha templomi közösség a vírus miatt félelemmel tölt el, arra bátorítunk, hogy nyisd ki családoddal együtt otthon a Bibliádat és olvassátok el együtt Lukács evangéliumának 2. fejezetét. Gyújtsatok egy gyertyát és élvezzétek, ahogy megérkezik az élő Isten otthonaitokba!

Kívánjuk, hogy a hétköznapok forgatagában a feladatok teljesítése során gazdagodjatok közös élményekkel, s újra és újra rácsodálkozzatok, milyen jó, hogy vagytok egymásnak…

Kellemes időtöltést kívánunk: Bogi és Máté