Húsvéti hírlevél 2013

A Győr – Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség időszaki kiadványa

HÚSVÉT TÖRTÉNÉSEI A BIBILAI ALAPJÁN ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK

Nagycsütörtök – Az utolsó vacsora, lábmosás és elfogatás

 

Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus tanítványaival közösen ünnepelte meg a Széder esti lakomát, az Egyiptomból való kivonulás emlékére. Aztán szerezte az úrvacsorát, megmosta tanítványainak lábát. Később a Gecsemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra, Istennel való tusakodása után vállalta kereszthalálát.

 

Az utolsó vacsora

A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök az úrvacsora szereztetéséről szól. Az úrvacsora szentségét Jézus Krisztus a halála előtti utolsó estén szerezte (azaz alapította és rendelte el), amikor tanítványaival együtt elfogyasztotta a húsvéti bárányt. A húsvéti vacsora az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulás emlékvacsorája volt Izráel népe számára. Bárányt fogyasztottak a vacsorán annak emlékére, hogy annak idején is a leölt bárány vére szerzett szabadulást a halálból.

Az úrvacsora szerzésével Jézus Krisztus megmutatta, hogy mi fog vele történni a keresztfán. Ahogyan a búzaszemet megőrlik és így lesz belőle kenyér, a szőlőszemet összepréselik és így lesz belőle bor, Jézus teste is megtöretik, vére pedig kiontatik. Ő tehát az „Isten Báránya”, aki elveszi a világ bűneit. Így lép az Ószövetség vacsorája helyébe az Úr vacsorája.

Jézus lett a mi húsvéti bárányunk. A bárány vére óvta meg a zsidó elsőszülötteket az öldöklő angyaltól. Krisztus vére áldozati vér, amely megszabadít a bűntől, a halál rabságából. Ez az Újszövetséget megpecsételő vérszerződés: az emberiség nevében Jézus Krisztus mutatta be az engesztelő áldozatot az Atyának.

Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy együtt úrvacsorázzanak az ő emlékezetére. Vagyis hogy újra és újra ismételjék meg azt, amit ő tett: osszák ki egymás között és vegyék magukhoz a kenyeret és a bort. Jézus rendelésére ünnepli tehát az egyház az úrvacsorát.

Jézus itt az Utolsó Vacsorán elővételezte kereszthalálát: Jézus kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak.

„Ez az én testem... Ez a pohár az újszövetség az én véremben...”

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”

Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket. Krisztus bennünk akar föltámadni. A búzaszem halála kell az új terméshez. Az ó-embernek meg kell halnia, hogy megújulhasson életünk.

„Valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1Kor 11,26) – írja Pál apostol. Ezért emlékezünk meg ilyenkor a szenvedő Jézusról, ám hirdetjük egyben halálát és feltámadását is.

 

Lábmosás

Az utolsó vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát és ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az úr mossa meg a szolgák lábát.

Spanyolországban a gall rítusú mozarab liturgiában már a VI. században megtaláljuk a lábmosás szertartását, ami a római rítus elterjedésének hatására eltűnt, de a monostorokban tovább élt, ahol gyakran végezték a lábmosás szolgálatát a vendégeken, szegényeken, betegeken és szerzetes-testvéreken. Végül Rómában a XII. század óta ezen a napon újra a liturgia részévé vált. Az evangélikus egyházban ezt a gyakorlatot nem folytatják.

 

Tusakodás és elfogatás

Az utolsó vacsora után Jézus a Gecsemáné kertbe ment, ahol imádkozással töltötte az időt, míg a tanítványai aludtak. Aztán katonák jöttek és elfogták őt. A tanítványok szétszéledtek. Ezzel kezdetét vette útja a Golgota felé, a szenvedéseken át. Innentől fogva az egyház gyászol és Jézus szenvedésére emlékezik, egészen húsvétig. 

 

Nagypéntek – Jézus a kereszten

Nagypéntek Jézus kereszthalálának és sírban nyugvásának emléknapja. Jézus Krisztus az emberek iránt való személyes szeretetből az életét adta, hogy reményt adjon az örök életre.

 

A gyász napja 

Az egyházi ünnepkörben Nagypéntek a leggyászosabb. Vannak gyülekezetek, ahol ennek külsőségekben is jelét adják. Az asszonyok sötét ruhát és fekete fejkendőt viselnek, a szószék és az oltár terítőjét fekete szövettel cserélik fel.

Mi történt?

Nagypéntek gyászát a hozzá tartozó történeti háttér magyarázza. Jézust a Gecsemáné kertben római katonák elfogják, miután a nagytanács Kajafás főpap vezetése alatt elhatározza, hogy Jézusnak meg kell halnia. Mivel azonban az Izrael elöljáróiból, írástudókból és vénekből álló nagytanácsnak a halálos ítélet végrehajtása nem állt hatalmában, ezért az ügyet a római birodalom akkori helytartója, Pilátus elé viszik.

Az eredeti vád az istenkáromlás volt, mert Jézus Isten Fiának tartja magát. Tudták azonban, hogy ez a vád Pilátust nem érdekelte volna, tehát őelőtte már politikai színt adtak a vádnak. Jézus, mint Krisztus Izraelben királyi hatalomra tör, amit ők, mint a császár hűséges alattvalói nem tűrhetnek. Ez már gondolkodóba ejtette Pilátust és nyomban kihallgatta Krisztust. Ártatlanságáról győződött meg, és ezt közölte az összegyült zsidósággal, akik azonban döntöttek helyette.

Ekkor már nemcsak a tanácstagok voltak ott, hanem a nép sokasága is, akik „feszítsd meg” kiáltozásban törtek ki. Pilátus két-három kísérletet tett az ártatlan megmentésére, de a tömeghangulatot látva, meggyőződése ellenére engedett a népharagnak. Félt, hogyha a tüntetés zendülésbe csap át, kegyvesztett lesz a császár előtt.

Tiszti vezetéssel katonai egységet rendelt ki a kivégzésre. Pogány katonák végezték a keresztrefeszítést, akik a helytartói palotában előtte csúfot űztek Jézusból, bíbor palástot vetettek rá, töviskoronát nyomtak a fejébe, csúfolódva hajlongtak előtte, leköpdösték, arcul verték, gúnyolták, mint a zsidók királyát.

 

Kik ölték meg?

Ezek azért fontos mozzanatok, mert segítenek eldönteni a felelősség kérdését. Sokáig a zsidókra hárították Jézus kereszthalálát, de Pilátus hozzájárulása nélkül nem lett volna kereszthalál. Krisztust zsidók és pogányok közös erővel juttatták keresztre.

 

Emberek a kereszt körül

nagytanács képviselői természetesen jelen voltak Jézus halálánál és ellenőrizték végrehajtják-e határozatukat.

A tanítványok, minden fogadkozás ellenére, már az elfogatáskor, kétségek közt, tört reményekkel szertefutottak. Csak páran, így például Péter és János, visszatérnek a kereszthez.

Mellettük galileai asszonyok csoportja áll és gyászsújtottan hallják a csúfolódó szavakat, és nem képesek felmérni a kereszthalál jelentőségét.

Mária is sirtatja fiát.

Az egyik keresztrefeszített bűnös káromolja Istent, a másik megtér. Jézus viszont nyugodt méltósággal viseli a szenvedést.


Feltűnő, hogy amikor összeomlóban van a tanítványok hite is, a kereszt alatt az első bizonyságtételt nem a választott nép fia, hanem egy pogány mondja ki, a parancsszóra odavezényelt százados, a történtek odavetődött tanúja vallja: „Bizony, Isten Fia volt ez”.

Jelt ad azonban a „természet” is: megrendült a föld, elhomályosult a nap, és a jeruzsálemi templom szentéjének kárpitja kettészakadt.

 

Az első keresztények megemlékezései

Az első keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (Nagypéntek és Nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották, egész napos szigorú böjtölésben, Jézus szavainak szellemében.

Csak a IV. században alakultak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái. Jeruzsálemben e napon imádkozva vonultak az utolsó vacsora termétől a kálváriáig, ahol a püspök tiszteletadásra felmutatta a szent kereszt ereklyéjét. Utána szentírási részleteket olvastak fel és a papság kisebb csoportoknak mondott beszédet.


Rómában a VII. századtól kezdve olvasták János evangéliumából Jézus szenvedéstörténetét. A VIII. században a pápa kezében a tömjénezővel haladt a szent kereszt ereklyéje előtt, majd a kereszthódolat után igeliturgia következett. Áldozás nem volt, a XII. századtól csak a szertartást végző pap áldozott. XII. Piusz pápa 1955-ben engedélyezte ismét az áldozást, a nagyhét megújításával. 

 

Délután három óra

A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához, délután 3 órához igazodott. Ez később átkerült a délelőtti órákba, így a nagypénteki liturgia is délelőttre került. XII. Pius pápa reformja állította vissza a délutáni ünneplést, amelynek ma három fő része van: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; hódolat a szent kereszt előtt; áldozási szertartás. Sok helyen a katolikusoknál szokás a szentsír állítása. Nagypénteken a templomban vagy a kálvárián keresztúti ájtatosságon vesznek részt a hívek.

 

Húsmentesség

Nagypéntek két szempontból is szigorú böjti nap: egyrészt az emberiség bűnei tették szükségessé, hogy Isten a végsőkig adja magát az ember életéért, hogy hitetlensége legmélyén a szenvedésből és a halálból is részt vállaljon.

Másrészt Nagypénteken Jézus félelmetesen egyedül maradt. Tanítványai gyáván elhagyták, és ez a mai keresztényeket személyes bűneikre emlékezteti: arra, hogy ezerféle módon ma is megtagadjuk az értünk meghalt, bennünket megváltó Krisztus iránti hűséget.

Nagypénteken a katolikusok mellett sok helyen a protestánsok is tartózkodnak a húsevéstől. De egyházunkban az ünnepnek nem a testi, hanem a lelki oldalát hangsúlyozzuk.

 

Harang nélkül

A katolikus templomokban e napon nem harangoznak, népiesen szólva a harangok ekkor Rómába mennek, és a szentmise kezdetét kereplővel adják tudtul.

 

Keresztútjárás

Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének egyes állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza, átvéve a jeruzsálemi szokást, amely a ferencesektől származik.

 

Mikor volt Jézus kereszthalála?

A fontos egyetértés az evangéliumok között az a tény, hogy a keresztrefeszítés Poncius Pilátus kormányzása idején történt Kr. u. 26 és 36 között. Ebben az időszakban Nisan 14-e (János alapján) csak 27-ben, 30-ban, 33-ban és 36-ban esett péntekre. Érvek szólnak mindezen évek mellett: Lukács evangéliuma megemlíti, hogy Jézus körülbelül 30. évében, Keresztelő Szent János pedig Tibérius császár 15. évében kezdte el nyilvános munkásságát. Ha elfogadjuk Kr. e. 6-ot Jézus születési évének, akkor ez a nyilvános működés kezdetét Jézus esetében Kr. u. 26-ra teszi, Keresztelő Szent János esetében pedig Kr. u. 29-re. (Tiberius Kr. u. 14-ben lett császár), azaz túl késő Jézushoz viszonyítva (mivel János evangéliuma három különböző húsvétot említ meg Jézus nyilvános élete során.) Emiatt a keresztrefeszítés idejét Kr. u. 33-ra kell tennünk. Emellett szól az az érvelés is, miszerint Sejánusnak a zsidók elnyomatására vonatkozó rendeléseit Sejánus halála után, Kr. u. 32-ben Tiberius eltörölte (ami jó magyarázatot adhat arra, hogy Pilátus miért engedett akarata ellenére a Jézus kivégzését követelő zsidóknak.) Ha azonban elfogadjuk azt, hogy Tiberius uralkodását sokan Augustus császár halála előtti hatalmával kezdik (Kr. u. 11), akkor Keresztelő Szent János munkásságának kezdetét Kr. u. 26-ra lehet tenni, ami Jézus halálának legvalószínűbb időpontját Kr. u. 30. április 7-re teszi. Tekintettel azonban arra a tényre, hogy a zsidók időszámításukat a Nap és a Hold járására alapozták, dátumaikat holdfázisokban fejezték ki, és a mai naptárakat csak a Kr. u. V. században kezdték el számításokra alapozni, a korábbi dátumokat, és hogy azok a hét melyik napjára estek, pontosan meghatározni csaknem lehetetlen.

 

Krisztus valóban feltámadott! – Mit jelent ez számunkra?

Húsvétkor az egész keresztény egyház Jézus feltámadását ünnepli.

A feltámadás szó a keresztény vallási fogalmak szerint nem a lélek halhatatlanságát, hanem a meghalt testnek Isten általi fölélesztését és a lélekkel örökre való egyesítését jelenti.

Kétségtelen, hogy jelenlegi testünk megszűnik létezni a halálkor, így a halálnak az öntudatlanság állapotának kell lennie, amíg el nem jön az az idő, amikor a testünk újjá lesz teremtve, és amíg nem részesülünk Isten természetében. Krisztus visszatérésekor azonban a halottak feltámadnak. Az ítéletkor megkapjuk azt, amit megérdemlünk, aszerint, ahogyan ezt az életünket e testben leéltük. Akik gonosz életet éltek, azok a jelenlegi halandó testükben maradnak, amely ismét porrá lesz, azok pedig, akik Istennek tetsző életet éltek, örök életre támadnak fel.

 

 

Ezzel a reménységgel várhatjuk mi is testünk halhatatlanná válását a feltámadásban. Ez legyen hát minden Húsvét üzenete a keresztény emberek számára.

 

 

 

(forrás: parokia.hu, Tóth Sára írása alapján összeállítva)

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30