Húsvéti hírlevél 2013

A Győr – Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség időszaki kiadványa

Az É L E T egy hétben

Egy hét, ami mellé az egyház hagyománya a „nagy” jelzőt illesztette: a Nagyhét. Talán azért is, mert kiemelkedik a negyvenhat közül. Más mint a többi. Sokkal másabb, sokkal sűrűbb. És nagy. Mert az élet és annak minden fontos lépcsője, eleme lett belesűrítve. Elsősorban AZ E M B E R (Jn 19, 5) életéről szól. Arról a férfiéról, aki Názáretből eljutott Jeruzsálembe. Az ő életének utolsó hét napja lett nagy-hétté. Azóta emlékeznek meg a Jézus-követők a Nagyhétről. Úgy, hogy magukévá tették azt, ami akkor történt. Úgy, hogy újra meg újra átelmélkedték, ami értük történt. Aztán saját életüket tették az első Nagyhét eseményei mellé; és felfedezték benne önmagukat. Így lett a Nagyhét az ember nagy-hetévé, minden ember nagy-hetévé. Az É L E T sűrűsödik össze benne egy hétbe.

A hét első napja Virágvasárnap - a megérkezés és a kezdet ünnepe. Jézus, az E M B E R bevonul Jeruzsálembe (Mk 11, 1-11). Valakit vártak és valaki érkezett. Ujjongás, öröm, lelkesedés. Valami új kezdődik. Remények születnek, álmok szövődnek.

            Nem így van ez az ember életében is? Nem a reménnyel indul minden? Egy kapcsolat, egy házasság,  egy gyermek születése... Valakit vártak és valaki érkezett. Elkezdődött valami új. Tervek készültek, álmok szövődtek arról, hogy együtt majd milyen szép lesz. Ujjongás, öröm, lelkesedés.

 

Hétfő. A templom megtisztítása – az eszmélés napja. Jézus, az E M B E R belép a szent helyre, a templomba: tör-zúz és kihajítja, ami nem oda való (Mk 11, 12-19). És ahogy a vasárnapot a hétfő váltja, úgy lesz a megérkezés, kezdet ünnepéből az eszmélés napja. Ráébredés arra, hogy a templom és benne az emberek valahol nincsenek rendben. Kufárkodásukkal elveszítették emberi lényegüket. Lényüket pénzzé, üzletté, tárgyakká és merev rutinná torzították.

            Így köszönt rá az emberre is előbb-utóbb az eszmélés napja. Számba veszi életét, és egyszer csak úgy érzi: valami nincs rendben. Elromlottak, kifáradtak a dolgok. Kiüresedtek a kapcsolatok, fásultak a gondolatok. A kezdet után elveszik a lényeg. Rutinná torzul az élet. Érdek lesz mindenből, ami valaha érdek-nélküli boldogság volt. S mindezek mögött ott az örök sóvárgás egy tisztább, szebb, boldogabb élet után.


Kedd. Tanítások a templomban – a tűnődés napja. Jézus, az E M B E R a templomban elmélkedik az élet nagy kérdéseiről: hit, erőszak, igazságtalanság, irigység, gyűlölet, szeretet, végítélet (Mk 11, 20-13, 37). Nagyhét keddje ezért a tűnődés napja. Számbavétele annak, hogy a fásult és kiszáradt emberek merre s hova tartanak, s mi lesz a világból, amit építenek. S egyben felismerése annak is, hogy értelmet és mélységet az életnek csak a szeretet adhat.

            Mi az élet tűnődés nélkül? Csak vegetálás. Mi az ember tűnődés nélkül? Csak hús-gép, aki vonszolja magát évtizedeken át a léten. Emberré a tűnődés teszi, amikor a Végtelennel letapogatja önmagát s a világot. Megtanulja kívülről látni önnön életét s  letekint lelke kútjába. S ha ehhez mersze van, rálel a szeretet forrására.

 

Szerda. Megkenetés és cselszövés – az ismeretlenek napja. Jézus, az E M B E R engedi, hogy a halál jelét mint drága kenetet rátegye egy idegen asszony; közben az őt személyesen nem ismerő főpapok és írástudók  titokban elhatározzák, hogy végeznek vele (Mk 14, 1-11). Ezért lesz ez a nap az ismeretlenek napja. Minden ismeretlenek legnagyobbika a halál, mely akarva-akaratlan közeleg. Nálánál kisebbek azok az idegenek, akik hozhatnak jót, de rosszat is.

            Az élet szüntelen találkozások egymásutánja. S ebben vannak találkozások is az ismeretlennel, valami újjal. És ezekben, mindezek mögött ott húzódik a félelem: milyen lesz, hogyan lesz, meg tudom tenni, meg tudok állni? Az ismeretlen bizonytalanságot ébreszt ott mélyen legbelül. Az ismeretlenek hozhatnak jót és rosszat az életbe. Legnagyobb ismeretlen ismerős a halál. Akivel az okos ember még életében elkezd barátkozni.

             

Csütörtök. Utolsó vacsora – a közösség napja, ünnepe. Jézus, az E M B E R asztalhoz ül tanítványaival és megosztja önmagát velük (Mk 14, 12-72). Mindegyikkel. Még az árulóval is. Majd a Getsemáné-kertbe mennek, hogy megoszthassa félelmeit az Atyával és erőt meríthessen tanítványai jelenlétéből. Az utóbbi meghiúsul. A tanítványok elalszanak, nem tudják magukat, de még csak idejük kis részét sem megosztani vele. Ezen a napon Péter azt is letagadja, hogy ismerte őt.

               Ilyen az élet, az ember élete. Valakivel egy életen keresztül megosztani az asztalt szép közösségben ... Kapcsolatok születnek és összetörnek. Lesznek, akik felállnak attól asztaltól, ahol sokat kaptak. És elmennek. Mások pedig majd azt sem akarják tudni, hogy valaha egy asztalnál ültek azzal, aki megosztotta velük az életét.

Péntek. Kereszthalál – a veszteség napja. Jézust, az E M B E R T elfogják, elítélik, halálra adják (Mk 15). Minden, amiért életében küzdött semmivé vált. Elvesztette a rosszal folytatott harcot. Elveszítette követőit.  Ellenfeleivel szemben vereséget szenvedett. Magára maradt. Mindene semmivé lett. Elvesztette erejét. Végül elvesztette életét is.

            Nagy kudarcok, nagy bukások és nagy veszteségek kísérik az ember életét is. És előbb-utóbb mindenkihez bekopog a halál. Először egy távoli ismerőst, hozzátartozót ragad el. Aztán közelebb jön és belenyúl a családi kötelékek közé. Végül az ember megérzi: hamarosan ő következik. Elmegy az élet.

 

Szombat. Sírban fekszik – a mélypont napja. Jézus, az E M B E R sírba kerül (Mk 16, 1). Semmi nem mozdul. Nincsenek hangok, nincsenek mozdulatok. Nincsenek ízek. Nincs fény, nincs élet. Csak a semmi van. És a mindent betakaró sötétség.

            Az élet legmélyebb pontja a halál. Amikor nincs tovább. Hosszú tehetetlen sodródás. Nem valahová, hanem sehová.

 

Húsvét. Feltámadás – az új élet ünnepe. Jézus, az új  E M B E R életre kel (Mk 16, 1-13). Visszamegy, visszatalál az életbe és az élőkhöz. Mégis-győztesen, megváltozottan, halhatatlanul. Benne meghalt a halál. Ezért a húsvét az új élet ünnepe.

            Az életben ide akkor ér el az ember, ha végigjárta Nagyhét útját: ha örült a kezdetnek, ha eszmélt, majd tűnődött, szemébe nézett ismeretleneknek, megélte a közösséget, tudja mi a veszteség és járt a mélységek mélyén.

 

                                                                                              Percze Sándor

                                                                           lelkész

2

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. szeptember »
szeptember
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30